A kilencedik fejezet A háború művészetének műveleti szempontból legrészletesebb része, amely gyakorlati útmutatást ad a csapatok irányításához különböző környezetekben — hegyvidéki terepen, folyami átkeléseknél, sós mocsarakban és sík vidéken. A harcművészetek gyakorlói számára még jelentősebb, hogy a jelek olvasásának művészetét tanítja: az ellenfél állapotának értelmezését finom jelzések gondos megfigyelése révén.

A 行军 (Xíngjūn) cím a 行 (Xíng, menetelni vagy mozogni) és a 军 (Jūn, hadsereg) írásjegyeket egyesíti. A fejezet a mozgásban lévő erők gyakorlati irányításával foglalkozik.

Az ellenség olvasása

A fejezet harcművészeti alkalmazás szempontjából legértékesebb része megfigyelési jelek tucatjait sorolja fel. Ha a por élesen felszáll, harci szekerek közelednek. Ha a por alacsonyan és szélesen terül el, gyalogság nyomul előre. Ha a madarak hirtelen felrebbennek, lesvetés készül. Ha az állatok megriadnak, meglepetésszerű támadás közeledik.

Sūnzǐ ezt kiterjeszti az ellenség állapotának viselkedéséből való kiolvasására: azok a követek, akik alázatosan beszélnek, miközben az előkészületek fokozódnak, előrenyomulást terveznek. Akik agresszívan beszélnek, miközben visszavonulni látszanak, visszavonulásra készülnek. Amikor a katonák a fegyvereikre támaszkodnak, éhesek. Amikor a vízhordók isznak, mielőtt kézbesítenék a vizet, a hadsereg szomjazik.

A Wudang küzdelemben ez az olvasás művészete az ellenfél testbeszédének megfigyelésévé válik: a testsúly elmozdulása, amely megelőz egy lépést, a váll feszülése, amely ütést jelez, a légzésmintázat, amely fáradtságot vagy felkészülést árul el, a szemmozgás, amely elárulja a szándékot. A Tīngjìn (听劲, hallgató energia) nem csupán tapintási jellegű — vizuális is. A képzett gyakorló már az érintkezés létrejötte előtt kiolvassa az ellenfél állapotát.

A terep kezelése

A fejezet konkrét útmutatást ad négyféle terepre: hegyekre (táborozz magaslaton, a nappal a hátad mögött), folyókra (ne bocsátkozz harcba víz közelében — hagyd, hogy az ellenség félig átkeljen, mielőtt lecsapsz), mocsarakra (kelj át gyorsan, soha ne időzz ott), és sík terepre (úgy helyezkedj el, hogy emelkedő legyen mögötted). Ezek a műveleti részletek, bár katonai kontextusúak, azt a tágabb alapelvet szemléltetik, hogy a környezet nem semleges — előnnyé használható, vagy hagyható, hogy hátránnyá váljon.